Experience YourListen.com completely ad free for only $4 a month. Upgrade your account today!

Csonka Áron: A Közeljövőben Még Sz…mos feladat vár ránk

Embed Code (recommended way)
Embed Code (Iframe alternative)
Please login or signup to use this feature.

Csonka Áron, a VMDK elnöke: a közeljövőben még számos feladat vár ránk

"Nem azért nem merjük, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merjük."
- Seneca
I.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Megemlékezők!
Ma, ezen a jelképes helyen azon újvidéki magyarokra emlékezünk, akik életüket vesztették az 1944-es események során. Még a helyi szerbség 1944. október 23-án a szovjet és a partizán csapatok bevonulását, a felszabadulást és Újvidék Novi Sad-á változását ünnepelte, addig az itteni magyarság egészen mással szembesült. Cseres Tibor, a "Vérbosszú Bácskában" c. könyvében azt jegyzi, hogy 1944. október 20-án az utolsó rendfenntartó csendőralakulatok is kivonultak Újvidékről. Az első szovjet és partizán csapatok október 22-én érkeztek meg. Másnap a 7. Vajdasági brigád is megérkezett, majd a városházára kitűzték az Új Jugoszlávia csillagos zászlaját. E három nap nem hivatalos városparancsnoka egy Olimpia nevezetű szerb pap volt. Már akkor elkezdődött a helyi magyar lakosság vérvesztesége, hiszen a helyi szláv lakosság felbuzdítására egy-egy üveg pálinka kíséretében a partizánok felkeresték a magyar házakat és otthonukban agyonlőtték valamennyiüket. Az átvonuló bolgár csapatok sok magyar életet mentettek meg. Október 23-án a vasútvonaltól nyugatra lévő Telepen elkezdődött a magyar férfilakosság összefogdosása. Hivatalosan a fosztogató, bujkáló fasisztákat keresték, de rendszerint éjszaka hurcolták el a férfiakat, sokszor csak a helyi lakosság besúgása, útmutatása és vezérlése alapján. A magyar asszonyok és lányok is sokat szenvedtek. A városi csőcselék nappal kikémlelte, hol vannak fiatal és jóképű fehérnépek, majd odakalauzolták a részeg szovjeteket és partizánokat. Ellenszolgáltatásként nyugodtan rabolhattak.
A németeket a valamikori csavargyárba gyűjtötték. Aki nem akarta átadni értékeit önként, azt agyonlőtték. A magyarokat a volt dunai téli kikötőbe hurcolták, az úgynevezett Hadi-szigetre. Itt történt az öldöklés. Napokig fogva tartották az ide érkezőket, egyes szemtanúk szerint mintegy 4000 embert. Sok volt közöttük a 14-15 éves levente, mint veszélyes fasiszták. Október 25-én mintegy 300 embert végeztek ki, majd teherautókkal elszállították tetemüket. A lakásukból elhurcoltakat előre elkészített listák alapján vitték el. Akkor már tudták, csak azért kell meghalniuk, mert magyarok. Az elhurcolásokat eleinte név szerinti feljelentések alapján a Népvédelmi Osztály, az Odelenja za zastitu Naroda nevében foganatosították. Ez a szerv volt a későbbi rettegett UDBA elődje. Valamennyi elhurcolt férfi azért maradt szülőföldjén, mert ártatlannak tudta magát minden előző időben történt atrocitásban. De utóbb kiderült, nem holmi háborús tett a fő bűnük, hanem az, hogy magyarok. Másodnap hasonló kiválasztás történt azzal az ígérettel, hogy az, akinek felolvassák a nevét, hazamehet. Elvonulásukat követően nem hallatszott géppuska robaj, de haza nem értek. Ötödnap kaptak némi vizet és kenyeret. A hét végén orosz katonák elvittek vagy száz embert a repülőtér rendbe hozására. Ezek közül sokan életben maradtak. Az első hét leforgása alatt ezen a szigeten mintegy 1500 személyt tüntettek el. Leginkább a Dunába lőtték őket, egy részük a vágóhíd mögött elterülő dunai árterületen, a Káty község felé vezető országút és a Duna között húzódó, "Sanghaj"-nak nevezett területen van elásva. A partizánok az összeszedett férfiak nagy részét agyonlőtték, az elfogottak kisebb hányadát munkára hajtották, de útközben közülük is sokat megöltek, köztük a két ferences szerzetest is: páter Körösztös Krizosztom házfőnököt és páter Kovács Kristófot.
A Dunába lövésen kívül a vágóhíd melletti ún. Sanghajban elégették a hullák egy részét. Az elfogott magyar diákokat mind agyonlőtték. Halomra lőtték őket a Rajc erdőben.
Mivel a magyar vasutasok részt vettek a bukovinából érkező székelyek szállításában, kirakodásába és letelepítésében a dobrovoljacok helyére őket is összeszedték. Elmondások szerint dobrovoljac biztatásra a partizánok a pirosi állomáson a sínekre drótozták valamennyiüket és egy mozdonnyal keresztülhajtottak rajtuk. Egy német hadifogoly szerint a Újvidéken kivégzettek egy részét Szenttamás és Feketics közötti tömegsírba vitték el.
II.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Megemlékezők!
Nem is olyan rég egy olyan mondat hangzott el Csúrogon, hogy: "ami ma politikailag, közéletileg, emberileg kiszabható feladat, annak a teljesítése szempontjából a megbékélési folyamat vége felé járunk". Engedjék meg nekem, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nevében kifejezzem e mondattal való egyet nem értésünket. Ezt nem a "csakazértis" miatt tesszük, hanem azért, mert azt gondoljuk, a szerb fél nem járt el a kölcsönösség és a méltányosság jegyében. A vagyon-visszaszármaztatási törvény továbbra is olyan szakaszokat tartalmaz, amelyek a kollektív bűnösséget sugallják, a vagyon-visszaszármaztatási- és a rehabilitációs törvény egymásnak ellentmondó szakaszai miatt vontatottan vagy sehogyan valósul meg az elkobzott vagyon visszaszármaztatása, hagyományos egyházaink még nem kapták vissza vagyonukat, ráadásul Szerbia az anyagi kárpótlások kifizetését a továbbiakig elhalasztotta. A bocsánatkérés is várat magára. Csúrog-Zsablya-Mozsor magyarjaira vonatkozó rendelet hatályon kívül helyezése nem teszi lehetővé a teljes körű vagyon-visszaszármaztatást.
Tudom, sokan ennek a kormányrendeletnek a gesztus jellegét hangsúlyozzák, mert elmondásuk szerint arról a vagyonról már úgyis lemondtak. De van-e erre jogunk? Van-e jogunk csak úgy lemondani arról a vagyonról, ami minket és gyermekeinket, közösségünket illeti meg? Hiszen annak a vagyonnak az elkobzásával, a javak újraosztásával a délszlávok között, valamint a délvidéki magyarság szellemi vezetőinek kivégzésével, elűzésével, a biológiailag legéletképesebbek kiiktatásával, teljesen új társadalmi rendet hoztak létre. A délvidéki magyarság alárendelt szerepbe került. Az évek során rendszeresen kimaradt a javak újraosztásából, magánosítási folyamatokból, ami miatt nem alakulhatott ki egy erős vállalkozói, illetve szellemileg erős polgári réteg. E kapaszkodó hiánya most látszik legjobban, amikor fiataljaink egyik napról a másikra felszámolják azt a keveset, ami köti őket a délvidéki rónához, és távoznak. Amikor a törvényházban rossz kompromisszumokat kötünk, akkor vétünk a jövő nemzedékei ellen.
III.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Megemlékezők!
A közeljövő még számos feladatot tartogat számunkra. Délvidék-szerte számos olyan hely van még, ahol emlékművel kell adóznunk az ártatlanul kivégzettek emlékének, többek között itt, Újvidéken is. Meg kell jelölni a tömegsírokat. Műemlékeink államilag biztosított védelmét, gondozását biztosítani kell a szerbiai kulturális javakról szóló törvény ide vonatkozó szakaszainak értelmében. A kutatásokkal nem szabad leállni, történészeinknek folytatniuk kell a tényfeltáró munkát, egy központi múzeumot, emlékházat kell létesítenünk, ahol állandó jellegű kiállítás keretében az utánunk jövő nemzedékek is megismerkedhetnének az 1944/45-ös történésekkel. A tankönyvekből ki kell törölni a megbélyegező tartalmakat. A harcban elesett vagy eltűnt honvédek, csendőrök számára biztosítani kell a végtiszteletet. Ez a jog a hadijogi törvények szerint is megilleti őket. Egyedül Szerbiában számít továbbra is tabunak. Még a valamikori Szovjetúnió területén is keresztek jelzik az elhunyt katonák utolsó lakhelyét. Talán ennek kapcsán érdemes elmondani, hogy az 1944/45-ös magyarírtás nem csak Délvidéken, hanem más, az akkori Magyarországtól elcsatolt területen is megtörtént. Mostanára már azt is tudjuk, hogy más magyarlakta területeken is voltak olyan kezdeményezések, néhol még az 1970-es években, amelyek az akkor történt véres események kivizsgálását, az áldozatok rehabilitálását, kárpótlását követelték. Kezdeményezéseikről, azok megvalósulásáról a téma iránt érdeklődőknek dr. Dupka György A kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatainak végrehajtása az NKVD-jelentések tükrében, 1944–1946 c. könyvét ajánlanám.
IV.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Megemlékezők!
A felsorolt feladatok megvalósítása nélkül nincsen igazi megbékélés. Nincsen kölcsönösség, nincsen méltányosság. És véleményünk szerint, ezt semmilyen pillanatnyi, gazdasági vagy politikai érdek nem írhat felül.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Újvidék, 2015. november 1.


Licence : All Rights Reserved


Similar Music and Audio

X